Nyugat-Magyarország peremvidékének szélén – inkább már dombvidéki jelleggel – néhány kisebb, vulkanikus eredetű bazalthegy helyezkedik el. Ezek többé-kevésbé a Ság hegy köré csoportosulnak. A legmagasabb közülük a Sitke község közelében kétszázharminc méterre emelkedő Hercseg, de alig valamivel alacsonyabb a tőle déli irányban levő, kétszázhúsz méteres Kissomlyó. Kettejük között helyezkedik el a Nemes-, a Púpos-, a Külső- és a Pet-hegyből álló Vásárosmiske-gércei-tufa-gyűrű. E dombocskák magassága nem éri el a kétszáz métert.

z összes vulkáni tanúhegynek hasonló a fejlődéstörténete. Ugyanabban a környezetben és nagyjából egy időben, hatmillió éve keletkeztek. A folyamatosan aktív Ság heggyel ellentétben a Hercseg és a Kissomlyó működésében kisebb szünetek voltak, míg a Vásárosmiske-gércei-tufagyűrű nevéhez csak egy lávafolyás nélküli kitörés kapcsolódik.

A terület térképe

A Kemenesháton még több helyen (Kemenesmagasi, Magyargencs és Egyházaskesző mentén) voltak kisebb tanúhegyek, de ezeket később a Rába kavicstakarója beborította. A kisebb vulkánok környékéről a Zala, majd a Marcal eróziós munkájával százhúsz-százhatvan méter vastag talajréteget hordott el. A keményebb bazalttakarók azonban ellenállónak bizonyultak, és lassan kiemelkedtek a környezetükből. A Hercseg és a Vásárosmiske-gércei-tufagyűrű a Kemeneshát középtájhoz, míg a Kissomlyó a Marcal-medencéhez tartozik. A tanúhegyek önálló kistájat alkotnak.

A csapadék nagy része lefut a lejtős felszínekről, és a hegylábi területeken gyűlik össze. A tanúhegyek ezért felszíni vízfolyásokban szegények.

A Vásárosmiske-gércei-tufagyűrűn, a hegyekkel körülvett medencében hazánk egyetlen források által táplált krátertava alakult ki. Sajnos, ezt az 1800-as években lecsapolták.

A hegy oldalában fakadó forrásokat a múlt század nyolcvanas éveiben a Marcal-vidék talajjavítási munkálatai pusztították el. A vízrendezések következtében a talajvíz szintje számottevően csökkent. A hegyek közvetlen közelében csörgedező Cinca-patak is ekkor vált csatornává, majd időszakos vízfolyássá.

A kis tanúhegyek bazaltját évszázadok óta kisebb-nagyobb mértékben bányászták, de ez szerencsére nem okozott akkora kárt, mint a Ság hegy esetében. Az első világháború idején a kisebb bányákban olasz hadifoglyok is dolgoztak. Néhány bazaltkőbe vésett név még mindig olvasható a Külső-hegy felhagyott kőfejtőjében. A bazaltbányászat mellett a hegyeken szőlő- és gyümölcstermesztéssel is foglalkoztak, de az itteni borok minősége elmaradt a Ság hegyiekétől. A szőlőterület napjainkra, az eredeti töredékére csökkent. A kisebb hegyek enyhe lejtőin inkább kertgazdálkodást és szántóföldi növénytermesztést folytatnak.

Bár a tanúhegyek természetközeli élőhelyei nagy értéket képviselnek, országos vagy helyi védettséget mindmáig nem kaptak. A Hercseg és a Vásáros-miske-gércei-tufagyűrű egy részét azonban Kiemelt Jelentőségű Különleges Természetmegőrzési Területnek jelölte az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A Kissomlyó értékes lejtő-sztyepjei és bokorerdei egyelőre védtelenek, és egy részüket – sajnos – az utóbbi években el is pusztították. Az önkormányzatokra vár az a feladat, hogy ezeket az élőhelyeket mielőbb helyi védettség alá vegyék.

A szigethegyek hazánk növényföldrajzi térképén önálló foltként különülnek el az Eupannonicum kisalföldi (Arrabonicum) flórajárásából. Sajátos, középhegységi jellegű növényviláguk alapján inkább a Bakonyicum Vespremiense flórajárásához sorolhatók. A síkságból kiemelkedve és a bazalt kőzettani tulajdonságainak köszönhetően növényzetük a környező térségekétől eltérő. Ez tette indokolttá más növény-földrajzi besorolásukat. A kisebb tanúhegyeken az elkülönülés nem annyira hangsúlyos, mint a Ság hegyen, ezért az élőhelyek is többnyire jobb állapotban maradtak meg. Rajtuk a pannon flóra növényzete is jobban tanulmányozható.

A hegyek eredeti növényvilága valószínűleg gyertyános-tölgyes volt, amely a bazaltkibúvások környékén bokorerdőkkel elegyedett. A Ság hegyihez hasonló törmeléklejtő-erdők csak a Hercsegen, de ott is csak töredékesen fordultak elő. A bokorerdők felnyíló részein fajgazdag lejtő-sztyepi vegetáció, míg a sziklakibúvásokon sziklagyepek alakultak ki. A tanúhegyeken az emberi tevékenység hatására az eredeti növénytakaró átalakult. Egyedül a sziklagyepekre hatott kedvezően az ember tájhasználata. A felhagyott bazaltbányákban ugyanis jó feltételek alakultak ki a sziklagyepek másodlagos megjelenéséhez és elterjedéséhez.

A Púpos-hegy lejtősztyepjeinek növénye
a leánykökörcsin

Jellemző két növényük a borsos varjúháj és a sárga hagyma. Hozzájuk különböző páfrányfajok csatlakoznak. Közöttük olyan védett fajok is akadnak, mint a Hercseg fekete fodorkái, a Vásárosmiske-gércei-tufagyűrű mirigyes tölgyes páfrányai és a Kissomlyó pikkelypáfrányai. Vas megyében már csak a kis tanúhegyek bazaltbányaiban él a vízparti deréce. Ez az egykor a folyók zátonyait benépesítő faj egyre többször jelenik meg kőbányákban. Sziklagyepekben néhol tömeges a védett magyar repcsény.

Bár a szőlőkultúra térhódítása következtében a lejtősztyepek csak kis kiterjedésben maradtak meg, állapotuk azonban jobb, mint a Ság hegyen vagy a Somlón.

A fekete kökörcsin legnagyobb állománya
a Kissomlyón van.

A védett leány- és feketekökörcsin, valamint tarka nőszirom legértékesebb állományai a Kissomlyón vannak. A helybeliek természetszeretetét jelzi, hogy vigyáznak ezekre a szép növényekre, eszük ágában sincs gyűjteni őket. A Púpos-hegy lejtősztyepjein nagyezerjófű társaságában tenyészik a leánykökörcsin. Állományaikat most a kiskert tulajdonosok fenyőtelepítései veszélyeztetik. Vas megyében már csak itt él az egykor a többi tanúhegyen is elterjedt erdei szellőrózsa. A Ság hegyihez hasonló hegyi árvalányhajas mezők a múlt század elején még a Vásárosmiske-gércei-tufagyűrűre is jellemzők voltak, de az akáctelepítések megszüntették e faj élőhelyét.

A gyepeken egykor állatok legeltek, ennek emlékét néhány szártalan bábakalács őrzi. A Hercseg lejtősztyepjének áprilisban nyíló ritkasága a tavaszi hérics, amely a közeli Ság hegyről a közelmúltban pusztult ki. Kora ősszel néha feltűnik a Nyugat-Dunántúlon rendkívül ritka sárga fogfű egy-egy példánya. A Hercseg nevezetes természeti értéke a lejtősztyepeket szegélyező sajmeggyes, amely "tiszta" állományként nagy értéket képvisel.

Sziklagyepeken néhol tömeges a magyar repcsény

A kis tanúhegyeket a vadrózsák nagy faj- és alakgazdagsága jellemzi. Állományfelmérésük során kilenc fajuk és hét változatuk került elő. A telekalakítások után megmaradt gyertyános-tölgyesek a múlt század ötvenes éveiben többnyire az akáctelepítések áldozatául estek. A hegyek lankáit manapság faültetvények borítják. Természetszerű gyertyános-tölgyesek csak a Hercsegen maradtak fenn.

Az állományalkotó fafajok mellett a cserjeszintben mogyoró, néhol magas kőris is előfordul. Az aljnövényzetben tavasszal odvas keltike, tavaszi lednek, sárga tyúktaréj és széleslevelű salamonpecsét virít. A bokorerdőket szubmediterrán éghajlati hatást tükröző molyhos tölgy alkotja. Ez a növénytársulás már inkább a Kemeneshát déli lejtőit fedő tölgyesekkel mutat rokonságot. Az alacsony tengerszint feletti magasság miatt a mezoklíma hatása itt már nem számottevő. Néhány faj, például a cserjeszintet kedvelő bibircses kecskerágó és a gyepszintben élő pusztai szélfű azért hangsúlyozza az egyediséget. Mindkét növény a térség igazi ritkasága. A lágy szárú fajok közül gyakori a megyében csak a Kissomlyón és a Hercsegen fellelhető, színpompás erdei gyöngyköles, a piros pozdor és a piros gólyaorr. Elszórtan az illatos nagyezerjófű is feltűnik. Ha a csábításnak engedve a virágját megszagoljuk, kötőhártya gyulladást okozó illóolajjal kínál meg minket.

Míg a kis tanúhegyek növényvilágát viszonylag jól feltárták, addig az állatvilága – különösen a gerincteleneké – kevéssé ismeretes. Mindenesetre a szigetszerűség nem domborodik ki olyan élesen, mint a növényeknél. Ez az élőhelyek kis kiterjedésével, felszabdaltságával és a fajok nagyobb mozgékonyságával magyarázható. Az itt honos állatok java része a szomszédos Kemenesháton is fellelhető. A virágokban gazdag száraz gyepeket sok lepkefaj kedveli. A legszínpompásabb közülük a fecskefarkú lepke. Hernyójának tápnövénye a lejtősztyepeken gyakori, ernyős virágzatú szarvaskocsord.

Az erdei tarsza kiemelkedő értéke a tájnak.

Az egyenesszárnyúak közül kiemelkedő a közép-európai elterjedésű erdős sztyepek faunaelemeként számon tartott erdei tarsza előfordulása. A csökevény és szárnya miatt korlátozottan terjedő faj szigetszerű állományai csak az élőhelyek megőrzésével maradhatnak fenn. Nyári estéken a szarvasbogár zúgó repülése hallatszik. Ez a rovar főleg a hercsegi tölgyesekben él, és a Natura 2000-terület egyik értékes faja.

Mivel a tanúhegyek vizekben már rendkívül szegények, ezért kétéltű- és halfaunájukról nem beszélhetünk.

A hegylábi gyertyános-tölgyes maradványaiban néha feltűnik a közeli láprétek eldugult lecsapoló árkaiba járó néhány erdei béka. Fürge gyíkok mindenütt láthatók. Többnyire a száraz gyepeket és a kőkerítéseket kedvelik. Zöld gyíkok csak a Kissomlyón élnek. Jobbára a felhagyott kőfejtők bazaltszikláin sütkéreznek. Ugyancsak a sziklás helyeket kedvelik a rézsiklók. Egy-egy példányuk olykor az egyméteres hosszúságot is meghaladja.

A környékbeli présházakba is beköltözik
a nagy pele

A gyanútlan zöld gyík könnyen válik áldozattá

A felhagyott kőfejtők nemcsak a hüllőknek, hanem a madaraknak is élőhelyei. A Nyugat-Dunántúl ritka fészkelője, a hantmadár például eszményi költőhelyet talált a bányagödrökben. A bányák kimerülése utáni rekultivációs célú faültetés azonban nem kedvezett ennek a nyílt térségeket kedvelő madárnak. Napjainkban ezért csak a hegyek alkalmi fészkelőjeként jelenik meg a tájon. Ugyancsak ritka fészkelővé vált a ligetes tölgyeseket kedvelő búbos banka.

A cserjésekben olykor a karvalyposzáta is megjelenik
BÉCSI LÁSZLÓ felvétele

Sziklákra építi fészkét a házi rozsdafarkú, amely manapság inkább településeink madarává vált. A szigethegyek kőfejtőiben költő példányok tulajdonképpen eredeti élőhelyükre tértek vissza.

Érdekes módon nem minden faj számára volt kedvezőtlen a hagyományos gazdálkodási formák felhagyása. A legelő állatok számának csökkenése következtében felverődő kökény, galagonya és vadrózsacserjék kiváló fészkelőhelyet nyújtanak a tövisszúró gébicsnek. Az ellenségesen meredező tövisek, tüskék védelmet nyújtanak a fészekben fejlődő fiókáinak, és a később elfogyasztandó zsákmányait is van hová felszúrnia. A cserjésekben olykor a karvalyposzáta is megjelenik fészkelőként. A felhagyott szántóterületeken több helyütt felbukkant a sordély, hangját az utóbbi években egyre gyakrabban hallani a hegylábi parlagokon. Fészkét a magas fű tövébe rejti. A szigethegyek oldalain sok mogyoróbokor vonzza a rágcsálókat, főként a védett mogyorós pelét.

A szigethegyek kultúrtörténeti értékekben ugyan szegényebbek a Ság hegynél, de a hagyományos gyümölcsfajták, kertek, présházak és szőlők szebb állapotban maradtak meg rajtuk az idők folyamán. Ez a városoktól való nagyobb távolságnak és az itteni borok kisebb jelentőségének is köszönhető. A környéken már egyre kevesebben foglalkoznak szőlő- és gyümölcstermesztéssel, ezért egyre több az elhanyagolt, beerdősült kert. A kaszálók és a gyümölcsösök is eltűnőben vannak, és a fűnyíróval kezelt kertek gyepjeinek fajkészlete igen megcsappant. A régi térképek tanúsága szerint egykoron virágzó szőlőtermesztés már a múlté.

Az egerészölyv gyakori légi vadász

IV. Béla királyunk a tatárjárást követően udvarával együtt Dalmácia felé menekülve a legenda szerint a Kissomlyó tetején levő nagy bazaltkő tövében pihent meg. A hegy csúcsán meredező sziklát ezért Királykőnek nevezték el. Mikor a király szétnézett a magasból, valószínűleg egészen más tájat látott.