A Celldömölk környéki táj szinte minden vonatkozásban kettéosztható egyetlen képzeletbeli vonallal, amely Cinca-csatorna legészakibb pontját és Sitkét köti össze. Nehezen fogadható el, hogy e vonal két oldalán elhelyezkedő területeket egy névvel lehessen azonosítani, szinte semmiben sem hasonlítanak! Politikai alapon persze minden lehetséges!

1995. őszén jártam a Kemenesmagasit Pápoccal összekötő földúton. Ha valaki kíváncsi, milyen egy jellegzetes cseri táj, itt megláthatja. Talán ilyenek lehettek régen a fontosabb utak, filmforgatásra alkalmasak. Az esős időben is jól használható út, száraz időben kellemes kerékpáros túrára alkalmas volt akkor.

Kerékpárral bejártam a Cser Kemenessömjén és Vönöck feletti részeit és a falvakat, gyermekkorom emlékezetes helyeit. Elvadult a táj, bozót, szemét mindenfelé. Az alsómező vízelvezető árkainak alján termőre fordultak a diófák, az árokpartokon a cserjék költőhelyet adnak a madaraknak, nyáron zeng az énekük.

A 80-as években épített kitűnő földutakon ősztől tavaszig a traktorok, nyáron a kombájnok hagynak maradandó nyomokat, olyanokat, amik még a kerékpáros közlekedést is akadályozzák. Mindenfelé gaz, a parlagfű békésen megfér a répával, és az őshonos gyomnövényekkel. Az alagcsövezett területeken újra nő a nád, a közutak padkáit évente csak egyszer kaszálják, az árok a természeté, az autókból kidobált szemété; a növekvő cserjéket csak a hófúvások megakadályozása miatt irtják a tél elején. Tokorcs–Vönöck útszakaszon közlekedni életveszélyes, folytatása Kemenesmagasi felé a megyehatárig teljesen elhanyagolt. Ez a Kemenesalja „Európát” már nagyon várja! Valaki azt mondta mérgében tréfásan 1999-ben: már erősen „torgyánosodik” a táj.

A Celldömölk körzetében lakóknak a Marcal ma már messzi folyónak (valóban csatorna, hiszen ásott mederben folyik, igaz a Tisza is) számít, sokan csak hírből vagy térképről ismerik.

A megyehatárok körzetének értéke a politikai köztudatban az országhatárnál is rosszabb, hiszen közelében évtizedek óta semmiféle fejlesztés nem történt egyik oldalon sem!

Vas megye a nyugati fekvése miatt 1945-1990-ig hátrányos helyzetű volt a többi megyékkel szemben; a rábántúli területek Vas megyén belül is elhanyagoltak voltak, ezen kívül Celldömölk múltbeli vallási szerepe sem vált a környékfejlesztés előnyére. Gondoljunk csak arra, mennyi kórház, mennyi középiskola van a rábántúli területen!? Ezt könnyű megszámolni.

A vasútépítések és a Marcal csatornák kiásása előtt a mocsaras terület majdnem a kéttornyú templomig terjedt. Az 1970-es években töltötték fel a Celldömölki Liget forrásának gödrét, a Koptik úti Óvoda helyén valaha ingovány volt. A Malom, a mai Leier Autószerviz parkolójával együtt feltöltéssel épült, marcalmenti-cincai mocsárra.

A Cinca, a Kódó, a Csikászó patakok mind a Marcal-mellék mocsárvidékén részben ásott mederben csörgedeznek, a nyugatabbra eső kemenesaljai dombok oldalában erednek. Ezek a kisebb – a Marcal által összekapcsolt – mocsarak nehezíthették az észak-dél irányú közlekedést, ezért biztonságosabb lehetett valaha Duka – Kissomlyó – Borgáta – Egyházashetye (Káld) – Mesteri – Celldömölk útvonalon, vagy megfelelő hidakkal, gázlókkal kellett a közlekedést biztosítani. A mocsár a felsorolt falvak határáig terjedt, körbefogva a Ság hegyet, és ez egykor Devecserig és Sümegig terjedt. Tanulságos lenne a hídépítések történetét áttekinteni annak, aki a forrásadatokhoz hozzájut! Annyi sejthető, hogy a napóleoni háború idején már jól lehetett észak-dél irányban is közlekedni, és valószínű Mersevátnál is volt átkelési lehetőség.

Ismereteim szerint a Rába-Marcal mocsárvidéken (Győr és Sümeg között) a szabályozás előtt két helyen lehetett átkelni nyugat-keleti irányban: Karakó (a Dabrókai Csárdánál) és Ménfőcsanak környékén. Ezekért a fontos átkelőkért csaták voltak a történelem során, a karakói átkelőt földvár is védte valaha. Ebben a mocsaras medencében látható kiemelkedések – melyekről a „Vulkáni szigetek” idézet összefoglalt. E dombok kőbányáiból még az ötvenes években a környékbeli házak építéshez követ bányásztak. A magasi-szergényi magas dombot a megkérdezett helyi lakosok csak „Hegy”-nek ismerik, még a katonai térképen sincs egyedi névvel ellátva.

Ezek – a Marcal-medence elfeledett földtani érdekességei – szép kirándulási célok lehetnek. Nem kell mindig a Ság hegyre kirándulni a diákoknak! (Előzőleg célszerű tájékozódni az illetékes polgármesteri hivatalokban, ajánlatos az előzetes szemrevételezés is.)

A Ság-ot, annak kráterét minden magyarnak látni kellene legalább egyszer – mondta egyik vendégem –, mikor a reggeli párás napsütésben a kráter előtt megállt.

Nyugati és északi irányból a Rába széles mocsara nehezítette a forgalmat, Pápoc térségében volt valaha átkelési lehetőség. Ezért szerepel e falu a középkori térképeken, az átkelőhely a Rába szabályozása és a hidak megépítése után jelentőségét veszítette.

A Marcal-környék mocsarai (Győr – Czell – Devecser – Sümeg) megfelelő védelmet jelenthettek, ezért nem volt szükség a Ság hegyen várra. Győr, Sárvár és Sümeg elég volt a kelet-nyugati irányú védelemhez, ezt a törökök terjeszkedésének határa is bizonyítja. Sárvár hadi eseményeiről nem tudok, de létezése is befolyásolhatta a török hadak tevékenységét.

A katonai térképről még azonosítható mocsaras rétek, a fent leírtakkal együtt, azt is sugallják, hogy a Marcal csatornáinak megépítéséig a mai Celldömölk és környéke száműzetésre is alkalmas hely lehetett egykor, amit fokozhatott az osztrák-török határvidék közelsége is! Nem csoda, hogy területén országos méltóságnak nevezhető nagybirtokos nemesi család nem telepedett meg, nem volt nagy egyházi birtok.

Ennek következtében maradhatott „Vas vmegye legmagyarabb” tájegysége (jellegzetes tájszólással), a mindentől távoli, megyeszéli, rábántúli, erdőségeken túli mocsár mentén. Ennek eredménye volt, hogy a katolikus egyház sem fordított kellő figyelmet e területre, nagymértékben teret nyertek a protestáns eszmék, majd heves volt az ellenreformáció.

Kezdetben Vönöck-Kemenesszentmárton volt a protestáns központ.

A mai Burgenland nagy részét is magába foglaló hatalmas Vas Vármegye területén, a lovas közlekedés mellet, a híradástechnikai eszközök nélkül (még nem voltak) még elhagyatottabbnak tűnhet a Ság környéke a mai ember számára.